
AROOM - Deadland
Az idei évbe szerencsére még sikerült egy szabadulást beütemeznünk, amihez korábbi igen pozitív tapasztalatunk nyomán az AROOM Deadland elnevezésű szobáját választottuk. Kis csapatunkat ezúttal szerény személyem mellett az Öcsém, a Sógorasszonyom, Peti és Marci erősítették.
Az, ha egy szoba nagyon meggyőz minket, valójában a későbbi visszatéréseink alkalmával egyszerre előny és hátrány is, mivel bármennyire is szeretnék tiszta lappal belevágni a játékba, egy nagy kedvenc után mindig magasabbak az elvárásaim és sajnos volt már rá példa, hogy emiatt elég nagy csalódást okozott egy egyébként közepesen jó, átlagos szoba is az adott helyen. A Deadland esetében viszont szerencsére nem ez történt.
Maga az alapsztori szerintem igencsak ígéretes, az alapján ugyanis egy zombiapokalipszis maroknyi túlélőjeként 60 percünk van jelzést leadni a hadseregnek, akik túlélők után kutatnak. Ha nem járunk sikerrel, bizony ránk esteledik és valószínűleg a zombik áldozatául esünk.

Ez a szoba is, éppúgy, mint az AROOM (és a cég másik helyszíne, a Locked Room) összes eddig általunk meglátogatott szobája dizájnban és díszletben hozza a megszokott magas szintet. Általában már maga az enteriőr elég jól megalapozza a hangulatot, tényleg a legapróbb részletekig átgondolt és kidolgozott minden szobájuk, így ez is. Bár a tematika ellenére természetesen nem az ijesztgetésen van a hangsúly, a játék során azért kellően érezhető a "helyzet súlya" és gyengébb idegzetűeknek bizonyos pontokon lehet félelmetes a játék, "családbarátnak" nem nevezném, így gyerekekkel inkább másik szobát javasolnék. Horror kedvelőknek, adrenalinfüggőknek viszont bátran merném ajánlani.
A játéktér, mint az AROOM-nál, illetve a Locked Room-nál megszokott, most is osztott (néhol még olyan helyeken is tárul fel újabb helyiség, ahol nem is feltételeztük volna előre), viszont a szoba alapterülete kellően nagy, így akár valamivel nagyobb számú csapatnak is merném ajánlani. Mi legalábbis így öten abszolút "elfértünk". Sok, csapatmunkára építő, kooperatív feladat van, így, bár a játékmenet relatíve lineáris, valószínűleg senki sem fog unatkozni.
A feladatok különösen tetszettek, nyilván találkoztunk néhány klasszikusabb kódfejtős, kulcskeresős feladvánnyal is (ezek teljes mértékben valószínűleg nem kikerülhetőek és kis mennyiségben nincs is semmi baj velük), de a legtöbb feladatot nagyon szépen igazították a tematikához, sokban segítették a flow-élményt. Néhány kifejezetten egyedi, ötletes feladattal is találkoztunk, ami abszolút illet a sztorihoz is.
Ehhez kapcsolódan meg kell jegyeznem, hogy ritka, hogy tényleg végig ennyire meglegyen a flow-élmény egy szobában (és amennyire a csapattársaim visszajelzéséből tudom, ők is szinte végig "hangulatban voltak"). Mikor beléptünk, hirtelen én még nem éreztem át, de rövid időn belül sikerült kicsit elhinnem, hogy tényleg egy poszt-apokaliptikus városban küzdünk a túlélésért.
Ebben a szobában most nem volt szükségünk segítségre, így ezt a részt értékelni nem tudom (bár feltételezem hasonlóan működhet, mint az AROOM más szobáiban és minőségben is azt a szintet hozhatja), a játékmesterünkről viszont annyit el tudok mondani, hogy nagyon kedvesen, szívélyesen fogadott minket, így abszolút jó hangulatban vágtunk neki a játéknak, rosszat mondani nem tudok róla.

Sokat gondolkodtam, milyen szobát válasszak az idei "évzáró szabadulásunkhoz", de őszintén örülök, hogy végül a Deadland lett a befutó. Kreatív, egyedi feladatok, szinte végig, zökkenőmentesen fenntartott flow-élmény és igényes kialakítás, ahogy szinte már megszokott az AROOM és a Locked Room csapatától.
A feladatokat mi most meglepően gördülékenyen oldottuk meg, ebből kiindulva én akár kezdőbb szabadulóknak is bátran merném ajánlani, amennyiben a tematika maga nem riasztja őket. (A csapattársaimnak egyébként ezúton is gratulálok a magunkhoz képest az elmúlt időszak egyik legjobb idejét jelentő 39 perces kijutásunkhoz, amihez véleményem szerint nagyban hozzájárult az egyre gördülékenyebb csapatmunkák is, tekintve, hogy ebben a szobában ez valóban nagyon kellett.)
Tényleg nagyon tudom ajánlani ezt a szobát, de éppen a szinte tökéletes flow-élmény miatt mindenképpen csak olyanoknak, akik "nem félnek kicsit félni" és jól bírják az ilyesmit. Épp ezért, családi szabadulásra ugyan nem ezt a szobát javasolnám (arra ott van például az AROOM általunk már kipróbált, szintén nagy kedvenc szobája, a Kalózhajó), de izgalmakra nyitott baráti társaságok szerintem bátran belevághatnak. Nem fogjátok megbánni.
Értékelés:
Játékmester: 4,5/5
Flow élmény: 5/5
Történet / tematika: 5/5
Nehézség: kezdő-középhaladó
Feladatok kreativitása: 5/5
Látványvilág: 5/5
Átlag: 4,9
Összesen: 24,5/25 - 98%