AROOM - Dragon's Dungeon

2025.06.17

Végre ismét minden klappolt ahhoz, hogy szabaduljunk egyet, amelynek színteréül most az AROOM Dragon's Dungeon elnevezésű szobáját választottuk. Kis csapatunkat ezúttal szerény személyem mellett Bori, Panna, Deta és Marci erősítették. 

Az, ha egy szoba nagyon meggyőz minket, valójában a későbbi visszatéréseink alkalmával egyszerre előny és hátrány is, mivel bármennyire is szeretnék tiszta lappal belevágni a játékba, egy nagy kedvenc után mindig magasabbak az elvárásaim és sajnos volt már rá példa, hogy emiatt elég nagy csalódást okozott egy egyébként közepesen jó, átlagos szoba is az adott helyen. A Dragon's  Dungeon esetében viszont szerencsére nem ez történt.   

A szoba sztorija a tematikához illően (ami ha a névből nem lenne egyértelmű a Dungeons & Dragons (rövidítve D&D) elnevezésű közismert szerepjáték inspirálta) egy földalatti tömlöcben játszódik (és egyébként a szoba valóban a pincében is található), ahonnan 60 percünk van kimenekülni, mielőtt a sárkány elé vetnek minket. De mi akkora hősök vagyunk, hogy ez alatt nemcsak a szabadságunkat szeretnénk megváltani, hanem az egész birodalomét is azzal, hogy ellopjuk a sárkány tojását és ezzel felszabadítjuk a birodalmat a gonosz önkényúr zsarnoksága alól.

Kis csapatunk ezt a kihívást is egész jól vette véleményem szerint, 4 perccel az időnk lejárta előtt sikeresen kimenekültünk a sárkány tojásával együtt és így a birodalom újra szabadon élhet, hála nekünk.

Ez a szoba is, éppúgy, mint az AROOM (és a cég másik helyszíne, a Locked Room) összes szobája dizájnban és díszletben hozza a megszokott magas szintet. Általában már maga az enteriőr elég jól megalapozza a hangulatot, tényleg a legapróbb részletekig átgondolt és kidolgozott minden szobájuk, így ez is, valóban szinte már egy sárkány földalatti börtönében érezhettük magunkat a játék ideje alatt.  Bár annyira mégsem hatott ez az érzés nyomasztóan, ami nem feltétlenül baj persze.

A szoba két-három helyiségre tagolódik, a méretét közepesnek mondanám, így 5 főnél nagyobb csapatot nem ajánlanék, néha még ezt a létszámot is kicsit soknak éreztük itt-ott, tekintettel a feladatok lineáris felépítésére is.

Borzasztó sok lakat, ahogy már a helytől megszokhattuk, itt sincs, épp csak annyi, hogy ne érezzük túl soknak a dolgot (én személy szerint kb. kettőre emlékszem, ami bőven rendben van szerintem). A flow-élmény is sokszor megvolt, bár ahogy említettem, nekem talán kicsit kevéssé volt nyomasztó, a tematika valahogy nekem többet is elbírt volna. Végtére is  elvileg az életünkért futottunk versenyt az idővel. De tényleg nagyon szép és igényes, illeszkedik a tematikához a kinézet, én valahogy, főleg a szoba első felében kevésbé tudtam átérezni a hangulatot. Talán valamivel több háttérzene segíthetett volna, vagy egy-két aláfestő hanghatás, ilyesmi.

Segítséget itt is, mint az AROOM-nál általában, egy gombbal lehet kérni és egy monitorra küldik be ilyenkor a továbbhaladáshoz szükséges infókat. A szobát alapvetően nehézségi szintben középhaladónak mondanám, nem a legnehezebb szobája a csapatnak, de azért jól jön némi rutin a feladatok megoldásához. Plusz még a D&D-s hatást tükrözve, egy-két helyen döntéshelyzetbe is kerül a csapat, ami befolyásolja valamelyest, milyen feladattal kell tovább haladni. Szerintem kreatív ötlet, a lehetőségekhez képest egész  jól beépítették ezt a mechanikát is.

Mindent összevetve érezhető, hogy a tervezésbe és a megvalósításba is sok időt, energiát fektettek, ahogy az a csapattól megszokott, a díszletek, eszközök nagyon szépek, kidolgozottak, a hangulat is többnyire átjött, a feladatok szépen vittek magukkal, illeszkedtek a tematikába, vége felé a flow-élmény is megjött. Érezhető ezen a szobán is az igényesség, a befektett munka mindenhol.

A játékmesterünk kedvesen fogadott és a végén pár kedélyes, rövid mondatot váltottunk egymással, illetve kérdésre azt is elmondta, mi történt volna, ha a választási lehetőségeknél máshogyan döntünk. A segítségei alapján végig követte a haladásunkat, ami abszolút jó pont. Mint itt általában, ő is profin tette a dolgát.

A feladatok közepes nehézségűek, talán nem teljesen kezdőknek, de egy-két szobát megjárt csapatoknak abszolút tudom ajánlani. Viszont talán 3-4 fő elég ide, én itt-ott már csak a helyszűke miatt is kicsit soknak éreztem 5-ünket, olykor egyik másikunk kicsit tanácstalanul állt félre a többiek útjából, míg dolgoztak a feladaton. Mindenesetre, aki valaha is érdeklődött a D&D, illetve hasonló szerepjátékok iránt, szerintem mindenképp adjon a szobának egy esélyt, tényleg tök jól sikerült, ahogy azt a csapattól már megszokhattuk. Saját magukhoz mérten talán nem a best of szobájuk, de ez csak annak köszönhető, hogy tényleg magasra rakták már azt a bizonyos lécet. Én a témát kedvelő, közepesen tapasztalt szabadulóknak mindenképp jó szívvel ajánlom, szerintem nem fogtok csalódni.

Értékelés:

Játékmester: 5/5

Flow élmény: 3/5

Történet / tematika: 5/5

Nehézség: középhaladó

Feladatok kreativitása: 4/5

Látványvilág: 4/5

Átlag: 4,2

Összesen: 21/25 - 84%

© 2020 Team Unlockable szabadulós blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el