Game of City - Szerelmes Liget (szabadtéri játék)

2023.03.27

Szerelmes Liget. Ez a megnevezés és a kis szívecskés logó önmagában kicsit elrettentő lehet. "Túl csöpögős", mondhatni. Ennek ellenére gondoltam arra, hogy ha már a kedves párom nem zárkózott el előle emiatt (amiért külön köszönet neki), csak ki kellene próbálni. Mivel az idő is aránylag kegyes volt hozzánk a hétvégén, bele is vágtunk ebbe a kis "városi kalandjátékba". Korábban, még a Covid lecsengőben lévő hullámai között / után próbáltam már ezt a formátumot, így többé-kevésbé voltak elképzeléseim, mire számíthatunk a játék során és nagyot nem is tévedtem.

Története a játéknak nem igazán volt, még csak megközelítőleg sem, de nem is ígértek ilyesmit. Egy séta a ligetben, ahol kicsit jobban megismerheted a partnert, akivel játszol a feladatok között felbukkanó kérdéseknek is köszönhetően. A partnered ezekre adott válaszait egyébként a felület a feladatok megoldása után emailben elküldi neked és vica-versa ami szerintem egy tök klassz ötlet. Ez az alapkoncepció, aminek a játék igazából megfelelt, vagy legalábbis nagyon törekedett rá. Azt mindenképp szeretném leszögezni, hogy nekem ez az alapötlet nagyon tetszik és tényleg egy tök jó kezdeményezésnek tartom.

A játékot egy webes felületen keresztül tudtuk elindítani egy kód segítségével és ezen keresztül láttuk a feladatokat, kérdéseket, útleírást. A technikai megvalósításnak szerintem nagy előnye, hogy nem kell előre időpontot egyeztetni, ami azért is pozitív, mivel a szabadtéri jellegre tekintettel az időjárás erősen befolyásolhatja a játékot.  Megjegyzem, a játék egyébként, ha az időjárás, vagy a kedvetek úgy tartja, természetesen bármikor megszakítható, felfüggeszthető és folytatható / újrakezdhető, bár személy szerint én úgy vélem, legfeljebb egy fagyira, sörre, sütire, parkban sütkérezésre vagy hasonlóra érheti meg megállni útközben, ha már "nyomon van" az ember, nincs értelme nagyon letérni az útról, de ez persze csak az én véleményem.

Ami a feladatokat illeti, a műfajból szerintem kihozták, amit ki lehetett, nyilván nem világmegváltóak, de kellően szórakoztatóak,  akár kezdők számára is megfelelő nehézségi szinttel. Egyébként ha valaki elakadna, sem kell megijedni, minden feladatnál a webes felületen megtekinthető a megoldás is, ha nem boldogulnátok. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, én jobban örültem volna, ha nemcsak a megoldás maga áll rendelkezésre segítségként, hanem elsőre inkább valami kis "hint"-et, rávezetést kaptunk volna, de ilyen lehetőség (egy feladat kivételével), sajnos nem volt, pedig szerintem a játékélménynek jót tett volna.

A feladatok között a partneredről is kell kérdésekre válaszolnod. Ezek a kérdések leginkább arra hivatottak, hogy kiderüljön, milyennek látod a játszótársad (aki nem feltétlenül kell a kedvesed, párod stb. legyen, barátokkal, családtagokkal is ugyanúgy játszható, nem romantikus jellegűek a kérdések a játék elnevezése ellenére sem).  Őszintén szólva engem ez az elképzelés fogott meg, ami miatt leginkább szerettem volna kipróbálni a játékot. Egyébként aranyos kis kérdéseket is kaptunk, de én személy szerint egy kicsit "túl sztenderdnek", sablonosnak éreztem a többségét, valami eredetibbre számítottam. Ettől függetlenül továbbra is kedves ötletnek tartom, ami feldobta egy kicsit a szokásos "nyomozgatós" játékot.

Összegezve tehát alapvetően kellemes kis sétát köszönhettünk a játéknak, amit egy kisebb szünetet is beiktatva körülbelül egy óra alatt teljesítettünk.

A játék lényegét, tematikáját pedig a játszótársra vonatkozó kérdések adják ugye, engem elsősorban ez fogott meg, ami miatt randiprogramnak választottam magunknak a hétvégére. Egyébként továbbra is tök jó ötletnek tartom a kérdéseket, néhol témajavaslatokat a séta mellé, de tény, hogy szerintem lehetett volna ezekből több, talán kicsit kreatívabb, kevésbé sablonos is.

Negatívumként én elsősorban talán az ár-érték arányt tudnám mondani. Bár tény, hogy ez a kategóriájában egy kifejezetten olcsó játéknak számít, még így sem vagyok meggyőződve, hogy jó szívvel mondanám azt, megéri az árát. Aranyos ötlet, kellemes időtöltés, tényleg, de én a magam részéről egy kicsit keveselltem, kezdetlegesnek éreztem a dolgot.  Kár érte, mert egy kis fejlesztéssel szerintem kifejezetten jót is ki lehetne hozni belőle. Így azért tudnék jobb alternatívát mondani ebben a műfajban, épp csak kicsivel több pénzért, amiben kellő ráfordítást érzek. De az irány mindenképp jó, volt valami egyedi a páros kérdéses ötletben is, kár lenne teljesen leírni / eldobni.

Egyébként kezdőknek is tudom ajánlani és tényleg nemcsak szerelmes pároknak, de barátoknak, rokonoknak, stb. is szórakoztató lehet. Az útvonal nem túl hosszú és abszolút nem nehéz, nem igényel különösebb erőnlétet (csak jó időt, mert abban egy ilyen parkban tett séta nyilván élvezetesebb). Viszont inkább ajánlanám első pár randis programnak, illetve olyan párosnak, akik kevésbé ismerik egymást. Nekik a kicsit sablonosabb kérdésekre adott válaszok is érdekesek, jó témaindítók lehetnek.

Értékelés:

Szervezés: 4/5

Flow élmény: 3/5

Történet / tematika: 5/5

Nehézség: kezdő

Feladatok kreativitása: 4/5

Útvonal: 3/5

Átlag: 3,8

Összesen: 19/25 - 76%

(Az értékelés néhány szempontját, tekintettel a műfaj jellegére megváltoztattam, mivel értelmezhetetlen lenne például látványvilágot vagy játékmestert értékelni. Épp ezért, az értékeket itt sem javaslom más klasszikus, vagy online szabadulószobákéval összevetni, mert félrevezető lehet.)


© 2020 Team Unlockable szabadulós blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el