Logixity - Kaland az idegenlégióban (online)

2020.04.17

Az új idők új megoldásokat igényelnek. Igaz ez a szabadulószobákra is. Őszintén megvallva kicsit fenntartásokkal viszonyultam a koronavírusra tekintettel kidolgozott online szabadulószobákhoz (egyelőre csak egy-kettőt találni, de gyanítom a fennmaradás érdekében egyre több hely fog megpróbálkozni vele), hiszen pont azt a faktort, a "szabadulást" veszíti így el a játék, ami a valahol a lényege. Ugyanakkor nem lennék fanatikus szabaduló, ha nem adtam volna neki legalább egy esélyt. Szerencsére a csapat is abszolút vevő volt rá, így az ötlet kipattanása után elég hamar nyélbe is tudtuk ütni az eseményt. 

Első körben a Logixity Kaland az idegenlégióban elnevezésű játékát próbáltuk ki. Öten vágtunk bele a kalandba: Martin, Marci, Szasza, Kitty-chan (külön öröm, hogy őt az online térnek hála ismét a csapatban üdvözölhettük, tekintve hogy erre régen nem volt mód, mivel kis hazánkon kívül éli világát immár két éve) és természetesen szerény személyem (Nao).

A Logixity-ben korábban még nem jártunk, de az Interneten általában pozitív véleményeket találtam róluk, így bíztam benne, hogy nem nyúlok mellé velük az egyelőre még (legalábbis tudomásom szerint) viszonylag szűkös kínálatban. A szoba történetéről a honlapjukról előzetesen annyi megtudható, hogy Rejtő Jenő regényein alapul és egy részeges legionáriusnak kell segítenünk abban, hogy egy nemrég sajnálatosan az idegenlégióban elhalálozott légiós, bizonyos Dimitry szállásán hatvan perc alatt segítsünk megtalálni egy a nevezett személy által őrzött és elrejtett cári gyémántot.

Amit a technikai megvalósításról tudni kell ebben az esetben: egy csoportos videóchat keretében kell a szobát megoldani. Ebből kifolyólag a játékélmény és menet is kissé más, mint az eddig megszokottak.

A helyről előzetesen is olvastam, hogy jellemző rájuk a szerepjáték. Tehát a játékosok és a játékmester is "szerepben van" a játék során. Ez az online formátumban szerintem kifejezetten nagy előny. A videóchatbe belépve a játékmester rögtön karakterben fogadott és ezt megtartotta az egész játék során végig. Ez a játék hangulatához, a flow élményhez rettentő sokat adott. A megéltek alapján úgy gondolom, nagyjából akkor jó ez a játék, ha körülbelül egy csoportos videójáték élményét tudja nyújtani.  Mi kell ehhez? Véleményem szerint egy jó koordinátor, egy jó sztori, kellően szórakoztató feladatok és egy jó, kooperációra képes csapat.

Ezekből az első három pedig a szabadulószobán múlik. Mindezekből pedig a Logixity jelen szobája számomra nagyon jól vizsgázott. Az, hogy kicsit szerepjátékszerűen bonyolítják le  dolgot, nagyon sokat dob a flow-n, kicsit tényleg az idegenlégióban éreztem magamat. A játékmester is abszolút való erre a szerepre. Végig karakterben maradt és a kis sztorizgatásaival még inkább átélhetővé, végig szórakoztatóvá tette azt a közel 40 percet, amit számunkra igénybe vett a szoba megoldása.

A feladatok nem voltak különösebben bonyolultak, valószínűleg azok is  meg tudják oldani, akik még nem nagyon jártak szabadulószobában, bár egyöntetű véleményünk volt a csapattagokkal, hogy bizonyosan szükséges az online formátumhoz mérten a szoba egyszerűsítése, hiszen tekintve, hogy egyetlen ember "szemén keresztül" láthatjuk a helyet, csak lineárisan tudunk haladni, illetve kisebb alapterületet lehet "bejárni", mivel a rendelkezésre álló játékidő pedig ugyanannyi.

A szoba feladatai alapvetően klasszikusak, leginkább számkódos lakatokkal találkoztunk, de a történet és a játékmester előadásmódja miatt kifejezetten szórakoztató volt így is.

Összegezve mindent, azt tudnám mondani, hogy online formátumban nagyon erős lett a megvalósítás, annak ellenére, hogy a feladatok jellegét tekintve csak egy "'sztenderd" szabadulószoba. Sokat dob a szerepjátékszerű megvalósítás, illetve a játékmester telitalálat, nagyon jól ráérzett arra, hogyan kell ezt csinálni ahhoz, hogy kellően szórakoztató legyen és az egész csapatot lekösse. Teljesen más típusú játékvezetést kíván meg ez a fajta "szabadulás" és ő nagyon jól alkalmazkodott ehhez.

Maga a szoba viszonylag egyszerűen megoldható, kicsit a játékmester is irányít, így nagyon eltévelyedni nem lehet (de itt jegyezném meg, hogy ezt is nagyon jól csinálta, nem rágta azért a szánkba a megoldásokat), így azoknak is bátran merném ajánlani, akik korábban nem próbálkoztak szabadulószobával, de az online formátum miatt szerintem rutinosabbaknak sem unalmas, sőt, a játékmester szerepjátszása miatt kifejezett élmény.

A történet nem annyira összetett, de arra épp elég, hogy tudjuk hova tenni "magunkat". Itt jegyezném meg, hogy szerintem ez az online formátum csak azoknál a szobáknál tud alapból működni, ahol van egy értelmezhető történetszál. Illetve most kifejezett előnyt jelenthet az, ha nem a konkrét kijutás a cél, (tekintve, hogy a bezártság-élmény nincs meg), hanem valamilyen tárgy megtalálása, rejtély megoldása a játék végcélja.

Valamint nyilván, bár ez nem helyfüggő annyira, ebben az esetben különösen fontos, kikkel alkot csapatot az ember. Tekintve, hogy egy embert "irányítunk", aki nem tud többfelé szakadni, egyszerre csak egy dolgot tud nekünk megcsinálni, fontos a kulturált viselkedés, hogy ne akarja senki ledózerolni a csapattársait és mindenképp a "legokosabb" lenni és mindenkin átgázolva keresztülvinni az akaratát. Tehát ha kicsit más formában, itt is fontos a csapatmunka. Úgy is mondhatnám, hogy itt úgy kell összejátszani, hogy együtt legyünk az "agy a tettek mögött". (Hogy ebben nagyon jól tudtunk működni, azt ezúton is köszönöm minden csapattársamnak.)

Értékelés:

Játékmester: 5/5

Flow élmény: 5/5

Történet/ tematika: 5/5

Nehézség: kezdő-középhaladó

Feladatok kreativitása: 3/5

Látványvilág: 3/5

Átlag: 4,2

Összesen: 21/25 - 84%

(Az értékeléshez annyit még zárójelben hozzátennék, (bár ez valahol talán evidens,) hogy ez nyilván a "klasszikus" szabadulószobákkal a formátum különbözősége miatt nem összevethető,  az online formátumhoz mérten pontoztam például a történetet vagy a látványvilágot. A pontok tehát csak más, online szobák tekintetében értelmezhetőek.)

© 2020 Team Unlockable szabadulós blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el