Otthoni Szabadulószoba - Elrabolva (online)

2020.12.20

Mivel lelkesedésünk töretlen, úgy éreztük, még egy online szabadulásba belefogunk még az idén. Kis csapatváltoztatással ezúttal Kittyvel és Petivel hármasban vágtunk bele a LockedMeIN csapatának egy másik otthoni szabadulós játékába, az Elrabolva címűbe.

Ugye korábban már "jártunk" nálunk, így nagyjából már volt elképzelésem, mire számíthatok. Múltkor kifejezetten tetszettek az eredeti, többféle platformot felvonultató megoldásaik és reméltem, hogy a formátumon ez esetben sem változtattak sokat. Illetve mivel amennyire tudom, a legutóbb általunk kipróbált Kibertámadás az első játékuk volt, kíváncsi voltam, esetleg immár némi tapasztalattal, sikerült-e valamiben fejlődniük a következő játékra.

Ebben a játékban egy eltűnt budapesti lány, Wendy  megtalálásában nyújthatunk segítséget a lány egyik barátjának. Az ügy olyan bonyolult, hogy még a rendőrség is tehetetlen, de kis szupercsapatunk segítségével természetesen minden jóra fordulhat. A történet kapcsán egyébként külön tetszett, hogy kicsit kapcsolták az előző játékuk történetéhez is. Természetesen a megértéshez, vagy a feladatok megoldásához nem előfeltétel ismerni a Kibertámadás című játékot,  de nekem ez egy kifejezetten szórakoztató és intelligens easter egg volt.

A technikai megvalósításban nagyjából hasonlót kaptunk, mint az előző játékban, ami már személy szerint nekem akkor is tetszett. A játékfelület alapvetően egy chatfelület, ahol Wendy barátjával beszélgethetünk, tőle kapjuk az újabb és újabb feladatokat és feladványokat, ahogy haladunk előre a megoldásokkal. Ismét többféle felületet, közösségi oldalakat, külön a játék számára létrehozott weboldalakat, emailezést kell használni a megoldáshoz, illetve videók, kép és hangüzenetek visznek közelebb a megoldáshoz. Az alapötlet már a Kibertámadás esetében is tetszett, most sem volt ez másként.

Azt azonban nem tudom nem megemlíteni, hogy a feladatok minősége, kidolgozottsága nekünk itt-ott sajnos csalódást okozott az előző játék után. Kicsit olyan érzést keltett, mintha kicsit kapkodva, sietve rakták volna össze, talán hogy minél hamarabb új játékot adhassanak ki az előző után. Összességében rövidebbnek is éreztük, mint az előzőt, amit játszottunk. Ettől persze egyáltalán nem arról van szó, hogy ne lett volna szórakoztató így is, de úgy gondolom, többet is ki lehetett volna hozni belőle egy kicsit több időráfordítással.

Ami a feladatok nehézségét illeti, egy kicsit talán bonyolultabbra sikerültek, mint az előző játék esetében, de még mindig kezdőként is megoldhatóak, ha máshogy nem,  az elérhető segítségek igénybevételével mindenképp. Érezhető is volt a törekvés, hogy valamivel nehezebb feladatokat alkossanak, ez azonban legalábbis szubjektív véleményem szerint nem mindig jól sült el. A játék utolsó feladata például szerintem a bonyolítás miatt sikeredett egy kicsit unalmasra és nehézkesen megoldhatóra, ami már inkább idegesítő és emiatt kicsit sajnos kizökkent a flow élményből, illetve a sikerélmény sem akkora, mi a végére már inkább csak túl akartunk lenni rajta, ami aligha a célja kellene, hogy legyen egy ilyen játéknak. De ez persze lehet, csak nálunk alakult így.

A fenti problémákat leszámítva egy többnyire kellemes órát töltöttünk el a játékkal, időpazarlásnak semmiképp sem mondanám, főleg ezekben a kissé ingerszegény, kijárási tilalommal terhelt időkben. Szerintem már maga a kezdeményezés, aminek hála online is "összegyűlhetünk" másokkal és a megszokottól egy kicsit eltérő tevékenységgel szórakozhatunk, nagyra értékelendő. Nekem személy szerint legalábbis nagyon tetszik, hogy nem kell teljesen lemondanom a szabadulószobás élményekről most sem. Ezért mindenképp köszönetet szeretnék mondani a LockedMeIn csapatának is.

Összességében tudom ajánlani ezt a játékot kezdő és kicsit tapasztaltabb szabadulóknak is, barátokkal együtt kifejezetten szórakoztató hétvégi program lehet. Viszont a feladatok linearitása miatt mindenképp kis létszámban javasolnám játszani, mi például hárman szerintem bőven elegek voltunk rá.

A Kibertámadás után kicsit többet vártam volna én személy szerint, sajnálom, hogy valószínűleg kicsit elsiették a játék kiadását és a törekvés, hogy minél hamarabb minél több játékot tegyenek elérhetővé, kicsit a minőség rovására ment meglátásom szerint, de ettől függetlenül abszolút tudom ajánlani, ez a játék is egy jó kis közösségi, kiscsoportos program lehet.

Értékelés:

Technikai megvalósítás: 4/5

Flow élmény: 3/5

Történet / tematika: 4/5

Nehézség: kezdő-középhaladó

Feladatok kreativitása: 5/5

Játékfelület: 3/5

Átlag: 3,8

Összesen: 19/25 - 76%

(Az értékelés néhány szempontját, tekintettel a műfaj jellegére megváltoztattam, mivel értelmezhetetlen lenne például látványvilágot vagy játékmestert értékelni. Épp ezért, az értékeket itt sem javaslom más klasszikus, szabadtéri vagy egyéb eltérő formátumú szabadulószobákéval összevetni, mert félrevezető lehet.) 


© 2020 Team Unlockable szabadulós blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el